A  Cloudlinux  egy kifejezetten webtárhely szolgáltatásra létrehozott linux alapú operációs rendszer.
A Cloudlinux viszonylag új dolognak számít, 2011 ben került piacra az első kereskedelmi forgalomra érett verzió.
Az elmúlt 7 év alatt, ahogy a szerverüzemeltetők kezdték felfedezni, hogy milyen előnyökkel jár ez az operációs rendszer, rohamos tempóban kezdett terjedni.
Magyarországon is egyre több cég kezd átállni, a használatára, Igaz sokan még tartózkodnak ettől. 
Az okokat nem tudjuk maximum sejteni lehet, például a meglévő infrastruktúrájukat teljesen le kellene cserélni, ami hatalmas munkával jár. 

A cloudlinux, a szolgáltatónak könnyen lehetővé teszi az erőforrások pontos kiosztását, olyan szinten amire eddig nem volt lehetőség.
Pontosan tárhely csomagonként eltérő erőforrás limitek állíthatóak be, amit a rendszer nem enged túllépni.
Ezzel gyakorlatilag egy VPS szerver szintű erőforrás kiosztás valósulhat meg, osztott tárhelyes környezetben is.

Cloudlinuxon gyakorlatilag minden tárhely egy saját “virtuális” rendszerben fut, amely dedikált erőforrásokkal rendelkezik. 
Ennek  a rendszernek nagy előnye, hogy nagyban növeli a szerverek stabilitását, hiszen az egyes nagyobb forgalmú tárhelyek erőforrás-használata, nincs hatással a többi tárhely teljesítményére. 
Így a felhasználók mindig pontosan hozzájutnak ahhoz az erőforráshoz amiért fizet.
Ez a legtöbb előfizető számár jó hír, mert nem fordulhat elő, olyan eset ami a régi szerverkörnyezetben gyakran előfordult, hogy egy nagy látogatottságú, vagy hibásan működő weboldal, a számára kiosztott előforráskeretet túllépi, ezáltal a többi ügyfél weboldala is belassult, sőt extrém esetben akár elérhetetlenné is vált.
Ilyen többé nincs! Mindenki csak annyi erőforrást használhat amennyi a tárhely csomagjához előre be van állítva.
Az erőforrás használatot az ügyfelek is pontosan nyomon követhetik a cPanel felületen a "A processzor és az egyidejű csatlakozás használata" menüpontban. Itt akár percekre lebontva láthatja, hogy mennyi CPU-t vagy memóriát, stb.. fogyasztanak a weboldalai.



Vasárnap, December 2, 2018

« Vissza